Alapítvány

Az alapítványoknak régi hagyománya vannak Országunkban.   Eredetileg a nemesi családok által létrehozott pénzbeli vagy vagyoni alap volt különféle jótékony célokra, az iskolázás, egészségügyi ellátás fejlesztésére, az egyház, a családtagok támogatására stb. Ez része volt a földesúri kötelezettségeknek.

1030 körül Szent István király alapított ispotályt a magyar zarándokok részére Jeruzsálemben.

Számos nagy országos intézmény alapítványként jött létre. A 18.században további templomok, zárdák, vallási emlékművek, búcsújáró helyek létesültek. Az 1760-90-es években a pesti tanácsnál egyszerű polgárok is tettek 2-20 ezer forint összegben alapítványokat a szegények és öregek javára. Széchényi Ferenc 1802-ben a Magyar Nemzeti Múzeum és az országos könyvtár alapjait teremtette meg. Marczibányi István 1815-ben a nemzeti színház, a Rókus-kórház, a budai irgalmas és a Szent Erzsébet gyógyító rendnek tett alapítványt.

 A II. világháború utáni szocializmus a társadalmi élet összes eleme fölött igyekezett központi hatalmat gyakorolni. Ezért az alapítványok a többi társadalmi szervezetekkel, egyesületekkel együtt elveszítették önállóságukat, vagy teljesen megszűntek. Az állam központosította a szociális feladatok ellátását is. Független alapítványok létrehozására és a civil szféra újjászerveződésére csak az 1989-es rendszerváltás után kerülhetett sor.