Kamarazenei találkozó

Nyolcadik alkalommal rendezett kamarazenei találkozót a Bajai Liszt Ferenc AMI a környékbeli zeneiskolák vonós- és fúvós hangszereken tanuló növendékei számára. Március 11-én, szombaton az MNÁMK aulájában 11 iskola mintegy 40 kamaracsoportja (kb. 120 diák) mutatta be műsorát. A mohácsi, szekszárdi, kalocsai, kecskeméti, kiskunhalasi, kiskunmajsai, kiskunfélegyházi, bátaszéki, valamint a három bajai művészeti iskolából érkező muzsikusok előadását rangos szakemberekből álló zsűri értékelte. Neumayer Károly Liszt-díjas karnagy, Fülep Márk Artisjus-díjas fuvolaművész, Radics Miroslav klarinétművész, valamint Lovretity Erika, a bajai zeneiskola nyugalmazott tanszakvezető hegedűtanára elismerések sokaságát osztotta ki a tartalmas, jó hangulatú nap végén.

Köszönet a résztvevőknek, a rendezvény előkészítését és lebonyolítását segítő kollégáknak és szülőknek, valamint valamennyi támogatónknak!

Támogatóink:

  • Bajai Tankerületi Központ
  • Liszt Ferenc Zeneiskola Szülői Egyesülete
  • Bajai Liszt Ferenc Zeneiskola Madarász Andor Alapítványa
  • Zenevilág Művészeti Alapítvány
  • Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja
  • Antal Pincészet
  • Firányi Pékség
  • Flavia Music – zeneszajandek.hu
  • Kápolnás Szikvízüzem
  • MOLA Gastropub Étterem
  • Platinum Cafe Kft
  • Sole-Mizo Zrt. Bácsbokodi Tejüzeme
  • Luficentrum – MV Design Bt
Scroll to Top