Vizuális Iskoláért Alapítvány

A Bajai Vizuális Iskola Alapítványa több mint 10 éve támogatja eredményesen a bajai művészetoktatást. Az országban másodikként vezettük be a képző- és iparművészet iskolarendszerű oktatását, ezzel hiánypótló szerepet töltünk be a helyi rajztanításban. Nem művészek képzése a célunk, hanem egészséges látásmódra, vizuális érzékenységre, kifejezőképességre szeretnénk nevelni tanítványainkat.

Jelentős részt vállalunk a város kulturális életében – kiállítások rendezésével, a kiállítás-látogató közönség nevelésével, rendezvényeken, pályázatokon való részvételünkkel, és nem utolsósorban az iskola művésztanárai egyéni alkotómunkájukkal.

Alapfokú művészeti képzésünk szerves részét képezik az évente hagyományosan megrendezett nyári szakmai táborok és a tanév során megrendezésre kerülő tanulmányi és művészettörténeti kirándulások.

A vizuális kultúra fejlesztéséhez az eddigi tapasztalataink alapján nagyban hozzájárulnak a minden évben megrendezett nyári szaktáboraink. A tábori munka során tanulóink önálló, kreatív alkotómunkát végezhetnek. Az évenként választott új helyszín inspirálja, új ötletekkel gazdagítja alkotó készségeiket, fantáziájukat. Az évközben megszokottól eltérően új közösségi keretekbe, vegyes korosztályú csoportokba szerveződve, megélhetik a különböző korosztályok együvé tartozását, valódi közösséggé kovácsolódását. A tábor során szerzett tapasztalatok élmények beépülnek a következő évi oktató-nevelő munkába. Tehetséggondozó programunk, művészeti oktatásunk sikerességét jelzik a nemzetközi és hazai elismerések, kiváló pályázati eredményeink, végzett növendékeink helytállása szakirányú közép- és felsőfokú oktatási intézményekben. Mindehhez nagy segítséget nyújt, hogy alapítványi támogatás segítségével jó minőségű szakmai anyagokat és eszközöket tudunk vásárolni, melyre intézményi költségvetésből nem lenne lehetőségünk.

Alapítványunk legfontosabb célkitűzésének tartja az iskolában folytatott művészeti tevékenység anyagi támogatását, valamint a tanulók esélyegyenlőségének biztosítását. Jó minőségű szakmai anyagok, eszközök vásárlásához és a növendékek táborozásának, kirándulásának költségeihez, szakmai tanulmányi versenyeken való részvételéhez járulunk hozzá lehetőségeinkhez mérten.

Az alapítvány célja az, hogy az alapfokú művészetoktatás keretében általánosan honosodjon meg a tanulókban a képző- és iparművészetek iránti vizuális érzékenység, igényesség, amely alapján esztétikai értékek is beépülnek a tanulókba. Az alapítvány célja az is, hogy anyagiasodó és egocentrikus világunkban ne vesszen el a közösségért, legfőképpen a legifjabbak közösségéért áldozatot hozni tudó ember nemes érzése.

A következő közhasznú tevékenységeket folytatja alapítványunk:

  • tudományos tevékenység, kutatás
  • nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés
  • kulturális tevékenység
  • kulturális örökség megóvása
  • környezetvédelem – gyermek- és ifjúsági érdekképviselet
  • hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése
  • munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és kapcsolódó szolgáltatások

Fontosnak tekinti az alapítvány azt, hogy a művészetek tiszta és örökérvényű értékei beépüljenek az emberek, különösen a fiatalok életvitelébe, akár tehetségek felkutatása, akár tehetségek fejlesztése útján.

Név:Bajai Vizuális Iskola Alapítvány
Számlaszám:11998501- 06605153
Adószám:18346149-1-03